Származástan

A genealógia, azaz származástan a nemzetségi, családi, rokoni kapcsolatokat, azok történetét és leszármazási rendjét kutató történeti segédtudomány, melynek kutatási eredményeit családfákon, származástani táblákon és jegyzékeken ábrázolják.

A származástan igénye szinte egyidős az emberi civilizációval, az uralkodók és előkelők mindig is igyekeztek leszármazásukat egy-egy mitikus hőstől eredeztetni. A családfa eredete az ókori római kultúrában gyökerezik, ahol a római jog külön foglalkozott a rokonsági fokokkal, kapcsolatokkal. A családfa, azon belül is a leszármazási tábla ókori római ősének a scala (stemma) tekinthető, amely mintegy kereszt alakzatban ábrázolta középen a vizsgált személyt (ego), majd az őseit, leszármazottait és oldalági rokonait.

A római típusú stemma rokonsági fokjelölésekkel (latin és magyar)

A leszármazás fontossága azonban a középkorban bontakozott ki igazán, amikor is az uralkodók és a nemesség számára vált a politikai, jogi és társadalmi legitimáció egyik alappillérévé. Az uralkodók leszármazásuk révén jogot formálhattak más országok trónjára, a nemesség pedig saját kiváltságait és birtokait biztosíthatta származásának bizonyításával. A hűbériségnek szintén alappillére volt az ún. őspróba, amelyet akár a lovagi tornák alkalmával is igazolni kellett. Hasonló volt a középkortól kezdve a céhek polgári inasainak, legényeinek is az ősigazolása.

A származástan forrásai

• I. szájhagyomány
• II. írott forrásanyag
• III. nyomtatott források
• IV. epigráfiai emlékek (emléktáblák, falfeliratok, domborművek, stb.) 
• V. funerális emlékek (síremlékek, sírkőfeliratok)
• VI. tárgyi emlékek (használati, ajándék- és emléktárgyak feliratai)
• VII. történeti ikonográfiái emlékek (fényképek, festmények, freskók, szobrok, stb.)

A származástan alapfogalmai

• Ág (lat.: linea): felmenői vagy leszármazási vonal
• Agnáció (lat.: agnatio): közös ősapától származó férfiági vonal
• Aszcendensek (lat.: ascendens): leszármazottak közös ősei
• Család (lat.: familia): szülők és gyermeik két nemzedékes társadalmi közössége
• Deszcendensek (lat.: descendens): közös ős leszármazottai
• Egyeneság (lat.: linea directa)
• Filiáció (lat.: filiatio): egymástól származó személyek viszonya
• Íz: a családfa egy nemzedékén ugyanazon ágon lévő nemzedékbeliek
• Kognáció (lat.: cognatio): a vérrokonsági család tágabb értelemben
• Melléknév vagy mellékmegnevezés: ágak megkülönböztetése rögzült (lat.: cognomen) vagy esetleges (lat.: alias/aliter) módon
• Nemzedék (lat.: generatio): megközelítőleg azonos korú, egy időben élő vagy élt rokonság
• Nemzetség (lat.: gens): egy közös férfiági őstől származók összessége
• Oldalág (lat.: linea collateralis)
• Örökbefogadás (lat.: adoptio): jogintézmény nem vérrokonok családba helyezése céljából
• Ős (lat.: avus/avia): felmenő egyenesági rokon
• Őspróba (ném.: Ahnenprobe): leszármazási bizonyítás négyes, nyolcas, tizenhatos fokozatban (anyai és apai ágon is) a nemesség bizonyítására
• Ősvesztés (ném.: Ahnenverlust): a távoli vérrokonok közötti házasság miatt ősazonosság következik, egy-egy azonos személy többhelyütt is előfordulhat a családfán
• Rokonsági fok (lat.: gradus): vérrokonok közti származástani távolság, kapcsolat
• Sógorság (lat.: affinitas): a házastárs vérrokonságával fennálló kapcsolat
• Vérrokonság (lat.: consanguineitas): közös őstől származók összessége

A származástan ábrázolási formái

A származástani ábrázolás alapformái az őstábla (családfa) és az ősjegyzék.

Az őstábla könnyen áttekinthető, de térbelileg korlátozott. Különféle változatai lehetnek aszerint, hogy vizsgált személy felmenőit, leszármazottait, vérrokonságát vagy a sógorságát kívánják bemutatni. A felmenők az utódoktól az ősök felé vezető ág, a természetes szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, szépszülők, többi ősök. A vizsgált személy (rómaiaknál lat.: ego, ma lat.: probandus/probanda) mindig alul helyezkedik el. Őt követi sorban az első nemzedék, a szülők, mindig oly módon, hogy szemből nézve a bal oldalon mindig a férfit ábrázolják. Ha egy-egy őstáblára nem fér mindenki fel, akkor kiegészítő táblákat készítünk. Például az IV. nemzedék 8. dédapától egyenként új őstáblát kezdünk.

Régen gyakori volt a felmenők fa formájában való ábrázolása: az ősfa, amelyet gyakran címerekkel illusztráltak.

Rudnay ősfa (Forrás: MNL OL P 1728)

Ősök elhelyezhetők félkör (szivárvány) vagy kör alakban is. Ebben az esetben a vizsgált személy középen foglal helyet.

A leszármazási tábla egy személy, vagyis egy házaspár utódait mutatja be. Ez a leggyakrabban alkalmazott tábla a tudományos származástanban. A vizsgált személy így az ősapa lesz, aki mindig a tábla felső részén helyezkedik el. Az ábrázolás mindig felülről lefelé halad. Az ábrázolt nemzedékszámtól függ, hogy szükséges-e kiegészítő táblák készítése.

Igen gyakran családfa formájában ábrázolják a leszármazást is (lat.: arbor gentilitia). Ebben az esetben lentről felfelé haladnak a leszármazó nemzedékek. Legalul az ősapa vagy az ősszülők találhatók. A nemzedékek törzsek, a további leszármazók ágak, levelek formájában kerülnek ábrázolásra. Különféle fák használatosak az ábrázolt család kiterjedésétől függően a családfák készítésénél. Normál kiterjedésű család esetén a hársfa, hiányos kiterjedésnél a nyárfa (ez a leggyakoribb), szerteágazó (nyugtalan) kiterjedésnél a vörös berkenye ajánlatos. A leszármazás szintén ábrázolható félkör vagy kör alakban is, mely esetben az ősapa áll a középpontban.
Az ősjegyzék esetében lényegében minden adat felvehető, például az előnevek, ragadványnevek, névvariánsok, a születés, a keresztelés, az eljegyzés, a házasságkötés, a halál, a temetés helye, ideje; a vallás, foglalkozás (hivatás), címek, birtokok (ingatlantulajdon) stb. Az ősjegyzékek szerepe a modern származástani kutatásokban megnőtt.

Ősszámozás

Az őstáblákon és ősjegyzékekben szereplő személyeket a könnyebb azonosíthatóság miatt számozni szokták, mely gyakorlat a XVI. századra nyúlik vissza. Az osztrák történész Michaël Eytzinger 1590-ben, a spanyol ferences szerzetes Jerónimo de Sosa 1676-ban adta ki származástani számrendszerének munkáját. A modern származástani számozás bevezetése Stephan Kekulé von Stradonitz cseh genealógus nevéhez fűződik, aki 1898-ban adta ki az elődei nyomán forradalmasított munkáját. Ennek alapja, hogy minden személyt számmal jelölnek, a vizsgált személy az 1., az apja 2., anyja 3., stb. A számozás segítésére kiegészíthető a számozás a nemzedékek római számával, pl.: apai dédapa IV/8., második apai szépanya VI/35., stb. A férfiak mindig páros, a nők pedig páratlan számot kapnak (kivéve a vizsgált személyt). Ősazonosság esetében az ős számát az egyezési helyre visszük át. A származástani számozás alapvetően az egyenesági családfa, őstábla esetén alkalmazható sikerrel.

Származástani jelek és Unicode-karaktereik

(a kód kijelölése után Alt+X gombokkal szúrható be)

Nemek jelölése:

• férfi: ♂ (U+2642)
• nő: ♀ (U+2640)
• ismeretlen nemű: ⚪︎ (U+26AA)

Életesemények jelölése:

• születés: * (U+002A)
• keresztelés: ~ (U+007E) vagy ≈ (U+2248)
• halva születés: †* (U+2020 és U+002A) vagy ✝︎* (U+271D és U+002A)
• törvénytelen születés: ⊛ (U+229B)
• eljegyzés: o vagy ⚬ (U+26AC)
• házasságkötés: oo vagy ∞ (U+221E) vagy ⚭ (U+26AD) 
• válás: o|o vagy % vagy ⚮ (U+26AE)
• házasságon kívüli párkapcsolat: o-o vagy ⚯ (U+26AF)
• halál: † (U+2020) vagy ✝︎ (U+271D)
• temetés: [] vagy □ (U+25A1)
• elesett: X vagy ⚔︎ (U+2694)
• harctéri sérülésben elhunyt: ✝︎⚔︎ (U+271D és U+2694)
• kihalt ág: ‡ (U+2021)

Bizonytalan dátumjelölések:

• körülbelül: ~ (U+007E) vagy ± (U+00B1)
• előtt: < (U+003C)
• után: > (U+003E)

Forrás: Pandula Attila: Genealógia.
In: Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai. Budapest, 2006. 11–26.